Pszichológus látott már?

Pásztor Máté vendégcikke

Pszichológus látott már?

Fenti kérdés annyira gyakorivá vált, hogy már könyvet is adtak ki ezzel a címmel. Csak egy baj akad vele, az üzenete.

Nekem ugyanis azt üzeni ez a mondat, hogy aki kérdez, annak semmi gondja, vele minden oké, nekem viszont valami komoly problémám lehet. Pedig a helyzet valójában az, hogy ha pszichológushoz megyek, azzal én teszek valamit, mégpedig egy fontos emberért, önmagamért.

De miért is mennék pszichológushoz, hiszen nekem semmi bajom, minden oké, csak sok a hülye körülöttem? Remekül működöm, van rendes munkám, normális családom, egészen elviselhető, vagy viszonylag jól kezelhető szüleim, gyerekeim, minek kéne ezzel bármit is kezdenem?

Azért, mert közben meg nem jó így. Mert végigszenvedem az életem és elfogadom, hogy ugyan nincs minek örülni, de másoknak legalább ugyanennyire rossz. Vagy változtathatok rajta. Ami elsőre félelmetes. Meg másodikra is. Aztán jön az a pont, amikor megérzem, hogy a pszichológusom jön velem, biztonságban vagyok, együtt dolgozunk.

Simon Judit Pszichológus magánrendelése
Pszichológus - gyógyszer a léleknek

Mert a pszichológushoz menés kemény munka. Leginkább azért, mert nem hasonlít az orvoshoz menésre, hiszen mi történik a körzetinél? Fáj a fejem, megvizsgál, felír egy gyógyszert, kiváltom, beveszem, jobb esetben elmúlik a fejfájás, nincs itt semmi látnivaló. Csakhogy ha a lelkem fáj, arra nem létezik se vényköteles, se vény nélküli. Illetve létezik, ha már annyira fáj, hogy megbetegít, de az egy másik helyzet.

Szóval a lelkemre nincs gyógyszer, ezért más megoldás kell, mondjuk egy pszichológus. Amikor elkezdtem önismerettel foglalkozni, kicsit ki is készültem ettől. Azt éreztem, hogy nem a szakember végzi a munkát, hanem én. De hogyan fordulhat elő, hogy dolgozom és még fizetek is érte? A rövid válasz az, hogy simán. A problémáimat ugyanis én ismerem a legjobban. A szakember abban segít, hogy más szemszögből, új nézőpontból tekintsek rájuk, másként lássam őket, ezzel pedig új megoldásokat találjak.

Hagyja, sőt finoman segíti, hogy elinduljak az úton, ami hozzám vezet. Hülyén hangzik, ugye? Pedig ez az alap. A pszichodráma képzésen Judit egyszer azt mondta nekem, hogy ehhez egy mocsáron kell átmenni. Utána jön egy szép rét, ahol megpihenhetek, ellazulhatok, önmagam lehetek, de a réthez akkor is azon a mocsáron keresztül vezet az út, ahol fájdalmak, sérülések, elakadások húznak lefelé. Ahol egyedül talán elmerülnék, de a szakember jön velem és segít.

Mellette biztos lehetek abban, hogy nem fogok elveszni, nem fogok sérülni. Sebek azért lesznek: a korábbi sérüléseimre rá tudok nézni, el tudom dönteni, mit kezdjek velük. Találhatok olyan motívumokat, érzéseket, amiket korábban fel sem ismertem, vagy amikről váratlanul kiderül, hogy talán nem is az enyémek, hanem az őseimtől jönnek.

Letenni, ami nem szolgál

A pszichológus segít letenni azt, amire nincs szükségem, megbocsátani azoknak, akikre már nem kell haragudnom. Segít megkeresni azokat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Akik elfogadják és értékelik a szeretetem. Akik még akkor is szeretnek, ha már én sem látom magamban a szerethetőt.

Tűnhet úgy, hogy mindez nem sok, pedig valójában óriási változást hozhat az életembe, egy jól képzett pszichológus pedig segít levenni az álarcot.

SZERZŐ:

Pásztor Máté

Újságíró, pszichodráma vezető jelölt

Scroll to Top